A mai tudatos éttermek legnagyobb kihívása, hogy a mindennapi működés során hogyan valósítható meg minél több ponton a környezettudatosság. Hogyan lehetne kiterjeszteni az étlapon kívülre is a zöld filozófiát – hogy ne csak a feltálalt ételek, de a háttérben futó fűtéscsövek és vízrendszer is a környezettudatosság elvét kövesse.

A Felelős Gasztrohős és a Zöld Övezet Társulat együttműködésében immár ötödik alkalommal rendezték meg a Jövő-t-Evő fórumot. A mostani tematikus kerekasztal beszélgetés a víz és energiahatékonyság köré szerveződött. A meghívott szakértők és a vendéglátósokból álló hallgatóság egy igazán aktív beszélgetésbe bonyolódott: Mennyit lehet spórolni havonta a vízszámlán vagy áramon, ha tudatosan megtervezzük az étterem fogyasztását? Mi a fontosabb, a vendég komfortja vagy a környezettudatosság? Mennyire működnek az okos megoldások régi épületek esetében? Minderre kereste a választ a fórum.

 

Konyha / konyhatechnológia:

Egy éttermi konyhánál három fontos elvárás van: finom ételek, gyors kiszolgálás. nagy teljesítményű konyhai gépek. Harmath László, az Anvalor Kft. képviselője szerint ma hazánkban nagyon kevés az olyan étterem, aki úgy építtet konyhát, hogy az energiatakarékosság szempont legyen.

A vendéglátós legfontosabb elvárásai:

  • Nagy teljesítmény – így lehet, hogy több energiát használunk, viszont kevesebb ideig kell sütni, főzni.
  • Az idő nagyon fontos, hiszen nem mindegy, hogy a vendég a rendeléstől számított mennyi időn belül kapja meg az ételét.
  • Zárt rendszerű sütő – Egyszerre lehet vele sütni, főzni és párolni. Egy sült csirke 30-35 perc lehet kész egy modern konyhában, míg a hagyományos módszerekkel ez akár egy óra is lehet.
  • Modernizáció, az eszközök folyamatos pótlása és karbantartása – fontos, hogy rendeltetésszerűen használjuk a konyhai gépeket. Ha minden jól működik a konyhában, azzal máris biztosítható az energiahatékonyság. Az emberi gondatlanság nagy energiapazarláshoz vezethet egy konyha esetében, ha tovább forraljuk a vizet, nyitva hagyjuk a csapot, nem csukjuk be a hűtőszekrényt, azzal rengeteg energiát pazarolhatunk teljesen feleslegesen.
  • Szagelszívás – Sok étterembe nem szívesen jár az ember, mert egy egy órás étkezést követően a hajunk és a ruhánk és beszívja a konyhából kiömlő szagokat. Hiába ipari méretű egy szagelszívó, nem túl hatásos egyik sem. Egy magyar szabadalom, a Curty egy szagstop fólia, mely könnyen beépíthető a már meglévő szagelszívóba. A hagyományos szagelszívónál az elszívó pereme balesetet okozna, ezért nem hozzák le addig az elszívó rendszert, amíg szükséges lenne. Erre teremt megoldást a magyar innováció.

szagelszivo-folia

 

Mellékhelyiség:

Kézszárítás:
Az éttermi kézszárítás esetében rengeteg megoldás van. A leginkább környezettudatos a lehúzható textil, viszont ezt a vendégek többsége nem kedveli. Mindenkit megerősítünk, a lehúzhatós megoldás higiénikus, csak felügyelni kell a személyzetnek, hogy legyen mit lehúzni. A papírtörlőből is lehet már újrahasznosítottat kapni. A harmonikában feltöltött adagolással egy nagy probléma van – legtöbbször akár 5 törlő is kijön egymásba akadva. A gurigába feltekert megoldások többsége pedig vékony és szakadozik, a vizes kezünkön ráadásul szét is mállik. A hagyományos, felakasztott törülköző hamar vizes lesz és senki nem használja szívesen. A kis, külön törülközők a csap alatt gyűjtve jó megoldásnak bizonyulnak, csak egy idő után sok helyet foglalnak.

WC kérdés:

    • Egyre terjed itthon is a vízmentes piszoár, mely környezettudatos megoldás, mert nem folyatunk hozzá feleslegesen vizet. Viszont ehhez szükség van a férfiak precizitására és a szagelszívó kapszulákra, melyek olcsók és hatékonyak egyben. Aki ragaszkodik a vízöblítéshez, az választhat fotocellás érzékelővel felszerelt piszoárt is.
    • Az esővízgyűjtés jó megoldás lehet, főleg a kis vízigényű piszoár öblítéséhez. Viszont ennek a megoldásnak nagy a helyigénye – az épület tetején vagy az alagsorban lehet elhelyezni az esővízgyűjtő tartályt, ezen kívül pedig ki kell építeni egy másodlagos vízhálózatot. Ezt a megoldást főleg új épületek tervezésénél érdemes választani.
    • Amennyiben már meglévő épületről és kiépített WC hálózatról beszélünk, érdemes spórolni a vízzel. Környezettudatos megoldás lehet erre a WC öblítővíz-stop megoldás – Juhász Anita, az ÖkoEnergia képviselője. A WC öblítő szelepek csak addig engedik folyni a vizet a WC tartályból, amíg a használó a gombot vagy lehúzó kart használja, elengedéskor azonban automatikusan lezár. Egy átlagos tartály 9-12 litert használ fel egy öblítésnél, a környezettudatos szelepek segítségével ez 2-3 literre csökkenthető. Így akár 50-60%-kal csökkenthető a vízfogyasztás.

Mosdó az éttermekben/irodaházakban: A víztakarékosság szempontjából a perlátor remek megoldás. Ezen kívül lehet még fotocellás, ledes vagy infraérzékelős is a csap. Az automata elzárók beszerelésével pedig biztosíthatjuk, hogy nem folyik egész nap a víz. Jó megoldás lehet még a mozgásérzékelő is a WC-ben, mely ha össze van kötve a vízcsappal, akkor az üres mellékhelyiségben garantáltan nem folyik a víz, még egy esetleges szivárgás esetén sem.

oko-energia-perlator

Egy csapra szerelhető perlátorral 30%-kal kevesebb vizet fogyasztunk.

 

Hűtés, fűtés – csak okosan:

A már meglévő, elavult rendszer átalakítása legtöbbször túl költséges, vagy nem is kivitelezhető. Sok új energiatakarékos megoldás a tervezőasztalnál oldható meg a legjobban, az új épületek tervrajzán, a tájoláson, az épület leghidegebb és melegebb részeinek felmérésén rengeteget lehet spórolni – jegyezte meg Gelesz Adrienn, az ABUD (Advanced Building & Urban Design) képviselője.
A fűtés korszerűsítésénél köztudottan magasak a beruházási költségek, és általában a legfontosabb szempont a dizájn, nem pedig az energiahatékonyság – jegyezte meg Juhász Gábor, az enHome szakértője. A legtöbb esetben spórolni szeretnénk egy-egy felújítás során, mégsem vesszük figyelembe, hogy hosszú távon mi takarékos. A kazáncsere a fűtés modernizálásának egyik lehetséges megoldása, azonban sokszor nem a legjobb opció – lehetséges, hogy a külső/belső hőszigeteléssel sokkal többet lehet spórolni.
Zöld áram – hazánkban is választható opció a zöld tarifa, mely az ország egész területén tisztán vízerőmű által megtermelt villamos energiát biztosít – tudtuk meg Juhász Gábortól. A zöld árammal ugyan másfél, kétszerese is lehet a havi számlánk, viszont azt is figyelembe kell venni, hogy a megújuló energiák kiépítésének van egy költsége, mely bele van építve az árba.

 

Energiatakarékos világítás – létezik és elérhető mindenki számára:

Egyre népszerűbbek azok a kreatív világítás- és hangtechnikai eszközök, melyek egyszerre dizájnosak és energiát is lehet spórolni velük. Balogh Zsolt, az EventStudio képviselője hangsúlyozta, hogy ma már olyan energiatakarékos izzókat lehet kapni, melyek 100 000 órát tudnak világítani, közben pedig 20%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy hagyományos égő. A LED-es világítással színezhető a vendégtér is, a különböző színek váltakozhatnak is, de ki is kapcsolhatóak hagyományos sárga fényre.

 

Amit még megtudtunk:

– Érdemes felszereltetni a vízórára egy vízfolyás mérőt is, így ellenőrizhetjük, hogy mi mennyit fogyaszt.
Monitoring rendszerek: Fontos tudni, hogy hol történt a meghibásodás. Erre energiamérőket lehet telepíteni/beépíteni.
– A napelem mosogatásnál jó megoldás lehet. A megoldás addig működik, amíg süt a nap. A különbözetet a rendszer a hálózatról meríti.
– Amennyiben lehetőségünk van rá, használjunk központi vízlágyító berendezést. Ez egy kis konyha eseten is hasznos lehet.
– Soha ne felejtsünk el kérni karbantartási szerződést a kivitelezőtől.
– Minden kitelepülésnél érdemes megtervezni, hogy pontosan mennyi energiára van szükségünk, hogy minden zökkenőmentesen működhessen.

Print Friendly