A leginkább környezettudatos épület címért kelhettek versenyre 2014 őszén a magyar épületek. Friss, dinamikus formák dominálnak – minden, amire a városi embernek szüksége van. Környezettudatos, élhető és élvezhető terek.

 

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) által kiírt fotópályázat nyertesei egytől egyig a formabontó stílus mellett a környezettudatosságra és az élhető, használható terek kidolgozására törekedtek. 2014. november 3-án hirdettek eredményt, a Green Walk helyszínein készített anyagokból válogatott a zsűri. A 270 környezettudatos épületet bemutató csapatból a zsűri és a közönség is kiválaszthatta a kedvencét.

A szakmai szempontok között az építészeti megoldások ábrázolása, a környezettudatosság megjelenése és a fotó művészi minősége volt a mérvadó. A dobogó felső fokán végül ketten álltak, a zsűri nehezen tudott dönteni a magas színvonalú munkák között. A nyertesek mind élhető, lélegző helyek, ahol jó lenni. Dolgozni és kikapcsolódni egyaránt. A közönségdíj nyertese 540 szavazatot kapott, A Groupama Aréna lett a befutó. Látható, hogy kell a zöld, a munka közbeni és utáni lazítás. Az öt munka tökéletesen reprezentálja azt az életteret, amiben jól tudjuk érezni magunkat – játékos, friss és már ránézésre is feltölt.

 

1. megosztott díj // Szigeti Kata: Green House

Szigeti Kata: Green House

 

1. megosztott díj // Makai Gábor: Élőgépes víztisztítómű, Dél-pesti Szennyvíztisztító

Makai Gábor: Élőgépes víztisztítómű, Dél-pesti Szennyvíztisztító

 

2. díj: Slezák Ilona // Groupama Aréna

Slezák Ilona: Groupama Aréna

 

3. díj: Engedyné Juhász Veronika // Dorottya Udvar

Engedyné Juhász Veronika: Dorottya Udvar

 

Közönségdíj: Kosik Péter // Groupama Aréna

közönségdíj

 

Print Friendly