2014. október 2-3-án kerül megrendezésre a SUSCO BUDAPEST nemzetközi fenntartható fejlődés konferencia, melyhez számos kísérőrendezvény, többek között a Tükörben a Világ kiállítás angol nyelvű verziója is kapcsolódik.

Az Antall József Tudásközpont szervezésében megvalósuló SUSCO BUDAPEST 2014 konferencia első napja azt járja körül, hogy a nemzetközi célkitűzéseket (Sustainable Development Goals – SDG, Europe2020) hogyan lehet beépíteni a nemzeti és regionális szabályozásokba, különös hangsúlyt fektetve a fenntartható fejlődés jogi és gazdasági intézményesítésének és végrehajtásának lehetőségeire Kelet-Közép-Európában.

A konferencia második napján a víz, az energia és az élelmiszer (Water – Energy – Food) egymással szoros kapcsolatban álló hármasa kerül a középpontba.

Az esemény fővédnöke Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke, védnöke Tarlós István főpolgármester és Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke.

susco

KÍSÉRŐPROGRAMOK

A nagyszabású nemzetközi konferencia kísérőprogramjaként a Millenáris ad otthont az ingyenesen látogatható SUSCO Expónak, ahol nemcsak a döntéshozói réteg és a tudományos élet szereplői, hanem civil szervezetek, start up-ok, és a fenntarthatóság szellemében munkálkodó vállalatok is megmutatják magukat a nagyközönség előtt.

A szakmai tartalmon túl számos kreatív és interaktív program színesíti a vásárt. Az érdeklődők esettanulmányokat állíthatnak össze a fenntartható üzleti modellről és a környezettudatos vállalkozás alapjairól, vagy részeseivé válhatnak a World Café-nak, ahol megtudhatják, hogy a zöld vállalkozások miként érvényesülhetnek a piacon.

Akiket a könnyedebb programok vonzanak, belekóstolhatnak a felelős táplálkozásba a Felelős Gasztrohős segítségével, koccinthatnak egy fenntartható magyar vállalkozás, a Derecskei Gyümölcsös almaleveivel vagy bekapcsolódhatnak interaktív társasjátékokba.

A szervezők a startupokra és az ötletgazdákra is gondoltak, akiknek a Babzsák Klubban rapid randi keretében lesz lehetőségük a potenciális befektetők lenyűgözésére.

A Tükörben a Világ csapatot a Zöld Fiatalok és a Cellux Csoport alapította; 2006 óta tartanak a globalizáció témáját feldolgozó interaktív foglalkozásokat gyerekeknek és fiataloknak. Üzenetük: az ember cselekvő lény, aki a szűkebb-tágabb világ történéseinek nem passzív elszenvedője, hanem kreatív alakítója. A kreatív civil csapatot később egészítette ki az
ÖKO-Pack Nonprofit Kft., hogy a kiállítás még több emberhez juthasson el és akár külföldön is képviselje hazánk alkotóinak elképzelését a fenntarthatóságról. A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 6 éve szakmai támogatóként segíti a kiállítást, melyhez most a Climate-KIC Central Hungary is csatlakozott. Elkél a segítség, hiszen a környezeti neveléshez és szemléletformáláshoz elengedhetetlenek a legfrissebb kutatási adatok és trendek!

TÜKÖRBEN A VILÁG

Végül, de nem utosó sorban a program részeként a Tükörben a Világ kiállítás is megtekinthető lesz, amely 6 év után tér vissza “szülőházába”, mivel a fenntartható fejlődéssel, környezetvédelemmel foglalkozó kiállítás 2008-ban először a Millenáris Fogadó padlásán mutatkozott be, most pedig felfrissülve és angol nyelven lesz látható a Climate-KIC Central Hungary együttműködésével.

A kiállítás egyfajta felfedezőút, amely a fenntarthatóság ösvényére kalauzolja az érdeklődőket, hogy a túra során saját magukat is jobban megismerjék, s megtudják, mi az igazán fontos számunkra.
Tényleg a tárgyak birtoklása és a pénz felhalmozása jelenti az élet értelmét, vagy másban is megtalálhatjuk a boldogságot?

A látogatók megismerhetik hazájuk és más nemzetek ökológiai ábnyomát és mindenki kiszámolhatja hány kilométert is utazott a reggelije a termőhelytől a reggeliző asztalig.

A kiállítás középpontjában a tudatos vásárlás (magában foglalva a fogyasztói döntések különféle hatásait), a közösség, a felelősségvállalás és a szeretet áll.

A Climate-KIC Central Hungary együttműködésével megvalósuló ingyenes ismeretterjesztő program bemutat izgalmas klímainnovációkat is, melyek az utóbbi évek mérföldkövei a fenntartható jövő felé vezető úton. Ez a kreatív közösség hívta életre például az Ökocikli szelektív teherriksáját, az intelligens klíma-távirányítót és a fenntartható élelmezésre specializálódott ECF Farmrendszerét!

Helyszín: Millenáris Park „C” épület, Pixel Galéria
Cím: 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.
Időpont: 2014. október 2-12.
Nyitva tartás: minden nap: 09.00 – 18.00 óráig, október 12-én: 09.00-13.00 óráig!

A kiállításon az előre bejelentkezett iskolai és érdeklődő csoportokat, betérő látogatókat felkészült tárlatvezetők ismertetik meg az ökológiai lábnyom, klímaváltozás, helyi termék, élelmiszerkilométer, falusi turizmus, ökofalu fogalmakkal. A szervezők pedig az oktatáshoz, neveléshez kívánnak segítséget nyújtani ezen alkalomra összegyűjtött ismeretterjesztő kiadványokkal, oktatási segédletekkel.

További információ a kiállításról:
Hankó Gergely
ÖKO-Pack Nonprofit Kft.
06 70 249 6113
gergely@okopack.hu

Forrás

Print Friendly