A milánói Scala új, kortárs operával mutatkozik be, a CO2 című darab a szén-dioxid problémája köré szerveződik. A mű érzések, ötletek és képek folyama lesz, nem egy ívre felfűzött narratív történet, ahol az Édenkert almája szupermarketté alakul. A környezettudatosság és a fenntartható fejlődés lehetőségeire, a meggondolatlan, felelőtlen emberi cselekedetekre hívja fel a figyelmet a világ egyik leghíresebb operája.
Ma már szinte senki nem kérdőjelezi meg, hogy a globális felmelegedés nagyban befolyásolhatja életünket, vagy hogy a klíma változásban mi emberek is igenis hibások vagyunk – nyilatkozta Ian Burton, a szövegkönyv szerzője. Az elmúlt 20 év nem szólt másról, mint nézőpontok nekifeszüléséről és sikertelen próbálkozásokról. A politikusok túl öncélúak, a nagy cégek túl mohók, a tudósok nem tudtak megoldást találni, az emberek nagy része pedig a fogyasztó társadalom bugyraiban úszkált – ahelyett, hogy a fenntartható fejlődés útjára lépett volna.
Akkor is tolerálnánk a kormány és a kockázatos mérnöki megoldások döntéseit, ha tudnánk hatásos megoldást találni a széndioxid-kibocsátás csökkentésére? Richard Mabey 2013-ban megjelent könyvében, a Turned Out Nice Again-ben bemutatja az elmúlt századok őrült, utópikus elképzeléseit a klíma erőszakos megváltoztatásáról. A 18. századi Edward Gibbon például üdvözítette az erdők kivágását, hiszen így több nap tud a Földre érkezni, a sok erdő eltakarja a napsugarakat. Herman Segel, az 1920-as évek német gondolkodója arról álmodozott, hogy a Földközi tenger árassza el a Szaharát, így a Belga Kongó, Belgium közép-afrikai gyarmata könnyedén eltűnhetett volna a térképről. De még az 1960-as években is furcsa elképzelések születtek –az orosz P.M. Borisov arról álmodozott, hogy a Csendes-ócen meleg vizét a Jeges-tengerbe terelje, így Szibériában elég meleg lehetne ahhoz, hogy cseresznyét termeszthessenek.
Ezen őrült fantáziák nem sokban különböznek az opera szerzői szerint a mai állapotoktól. A mai irreálisan drága elképzelések, melyek próbálják visszaszorítani a globális felmelegedést technológiai megoldásokkal. Mint például több ezer tonna oldott vas óceánba öntése, hogy ezzel segítsék a planktonok planktonok növekedését, ami kártalanítani tudná a légköri szén-dioxidot, vagy óriás árnyékolók fellövése a világűrbe, hogy a nap káros sugarait árnyékolják. A természetbe való beavatkozás lehet, ugyanolyan katasztrofális következményekkel jár, mint maga a globális felmelegedés.
Az összes vad álom, miszerint elég okosak vagyunk ahhoz, hogy szabályozzuk a természetet teljességgel nonszensz. Többek között erre is szeretné felhívni a nagyérdemű figyelmét a milánói Scala új darabja, a CO2. A világ egyik legismertebb operája szeretne reagálni a mindennapjainkra. Az amúgy magasztos és klasszikus repertoárral rendelkező Scala elkötelezett a fenntartható fejlődés hirdetésében. A hivatalos program elgondolkodtató kérdést feszeget: „Jól hangzik, hogy meg kell menteni a Földet, de a valóság az, hogy nem a Földet próbáljuk megmenteni, csak magunkat.”
Forrás: Teatro alla Scala
