Jót Enni és Jót Tenni – Itt a „virtuális kutyaétlap”!

Új értelmet nyert a kutyabarát étterem fogalma: a Pasarét Bisztró és a Vigyél Haza Alapítvány közös akciójában bemutatták az első „virtuális kutyaétlapot”. Az étterem vendégei azonban nem saját kedvenceiknek rendelnek vacsorát, hanem a nehéz sorsú kutyákat támogatják.

A vendégek a hagyományos mellé megkapják a virtuális kutyaétlapot, ahol kis értékű, illetve több fogásos menüsorok közül választhatnak, és így dönthetnek arról, hogy éppen milyen összeggel szeretnék támogatni az alapítványt. Megrendelheted például Buksi könnyű reggelijét, Bundás és Kormi kedvenceit (akár magyarosan is!), de Pamacsot is meghívhatod egy „Pazar ebéd” – re.

„Szerettünk volna egy kreatív kezdeményezés segítségével adománygyűjtésbe kezdeni, hiszen egy alapítvány esetében nem elég, ha ülünk, és a csodára várunk. Úgy gondoltuk, hogy jobb a dolgok elébe menni, és felhívni az emberek figyelmét arra, hogy milyen egyszerűen, már kisebb összegekkel is tudnak segíteni a rászoruló állatokon”- mondta el Óvári András, a Vigyél Haza Alapítvány alapítója. „Természetesen kezdetben csak reméltük, hogy sikeres lesz az együttműködés, de mint kiderült, számos vendég kifejezetten a virtuális kutyaétlap miatt keresi fel az éttermet, hogy ezzel a különleges lehetőséggel élve segíthessen” – tette hozzá Óvári András.

A felelős állattartás ugyanis nemcsak a házi kedvenceinkről való gondoskodásról szól, hanem a kevésbé szerencsés, otthon nélkül maradt vagy beteg állatok segítéséről is. A Vigyél Haza Alapítvány nyolc éve dolgozik az Illatos úti, árva és sérült kutyák gyógyításáért, örökbefogadási esélyük növeléséért, gyógyításukért. Jelenleg is körülbelül 30-35 kutya van náluk, és évente nagyjából 100 kutyát tudnak örökbe adni.

„Az elmúlt három hónap során a virtuális kutyaétlapnak hála már több mint százezer forint értékben sikerült virtuális ételt eladni, ami teljes egészében az alapítványhoz, és így az árva és sérült kutyákhoz kerül. Külön örömmel tölt el, hogy a Pasarét Bisztróval való együttműködésünk óta más vendéglátóhelyek is felkerestek minket, hogy szívesen részt vennének az akcióban”– mondta el a Vigyél Haza Alapítvány alapítója.

A gondozásukba került állatokat gyógyíttatják, szocializálják, megszépítik, és felelősségteljes gazdát keresnek nekik. A munkához nagy segítséget nyújtanak az alapítványhoz beérkezett adományok, így a Pasarét Bisztró kutyaétlapjáról befolyt összegek is.

Képek forrása: Vigyél Haza Alapítvány facebook oldal

 

Print Friendly

Hozzászólás

Your email address will not be published.